Interjú Holhosné Horváth Tünde óvónővel
Simonné
Horváth Ágnes vagyok, jelenleg gyeden lévő pszichológus.
Beszélgetőpartnerem Holhosné Horváth Tünde a 2011 szeptemberében
megnyílt Csigadombi Waldorf Óvoda óvónője. Mesélj egy kicsit légy
szíves magadról! Mit lehet rólad tudni?
-
Dunavecsén lakunk a Dunához közel, a gát mellett, egy könnyűszerkezetes
faházban, szép nagy zöld kerttel, sok növénnyel, néhány háziállattal,
madárcsicsergéses reggelekkel. Férjemmel és két gyermekemmel éljük a
mindennapokat. Férjem: Tamás (asztalos üzemet vezetnek az
unokatestvéremmel) , gyermekeim: Fanni 19, Barnabás 14 éves. Nagyon
szeretjük a természetet. Ezért igyekszünk sok mindent magunk megoldani a
háztartásban, a környezetünkben, hogy vigyázzunk is rá. Komposztálunk,
magunk termesztette sok zöld növényt, és zöld fűszereket fogyasztunk,
kenyeret sütünk, sajtot, kefirt készítünk önellátásra. És ami fontos,
ebben nagy örömünket leljük! Szeretünk kertészkedni, természetes
anyagokkal dolgozni, kézművesedni, varrni.
Mióta foglalkozol gyerekekkel?
-
18 éves korom óta, 23 éve óvónőként dolgozom. A véletlen vitt erre a
pályára, de éreztem az első pillanattól, ez az én pályám. Az iskoláimat
munka és család mellett végeztem el. Népi- játék és kosárfonó oktatói
végzettséget Budapesten, majd az óvónőképzőt Kecskeméten végeztem, végül
a Debreceni Egyetemen szereztem szakvizsgát fejlesztőpedagógia szakon.
Hogy ezt megtehessem, a segítő hátteret a családomtól kaptam. Először
Dunaújvárosban dolgoztam, majd miután Dunavecsére költöztünk (16 évvel
ezelőtt), ott kaptam állást. Mindig az hajtott, hogyan tudok közelebb
jutni a gyermeki lélek rejtelmeihez, hogyan ismerhetem és érthetem meg
jobban a fejlődésüket, gondolataikat, problémáikat.
Mikor és hogyan találkoztál a „Waldorffal”?
-
Mindig is érdekeltek az alternatívák. Államvizsgán is ezt a tételt
húztam. Három évvel ezelőtt találkoztam a Waldorf szülői körrel.
Kíváncsiságból, és mert mindig érdekeltek az új dolgok, kezdtem közéjük
járni, játszóházat tartatni. Nagyon megfogtak az előadások, amiken részt
vettem. Ekkor még volt velünk egy Waldorf-képzésre járó óvó néni, aki
azóta már más szférában dolgozik. Egyre mélyebben próbáltam
megismerkedni a pedagógiával. Sok-sok előadás, beszélgetések,
szakirodalom olvasása, Waldorf pedagógusok látogatása, a mi Waldorf
óvodai látogatásaink az ország különféle pontjain, hospitálás Waldorf
oviban, az antropozófiával való ismerkedés mind-mind arra mutattak, hogy
ez az alternatíva nekem nagyon tetszik. Több alkalmazásával és
részletével találkoztam vagy használtam a munkám során, de nem
tudatosan. Itt világosodott meg számomra, hogy igen, ezzel a módszerrel
szeretnék dolgozni, és még tanulni, hogy tudatosan használhassam. Ez
vagyok és leszek igazán én. Ez pedig a felfogásomra, gondolkodásomra és
az életemre is nagy hatással volt és van folyamatosan. Folyamatosan
képzem magam, és mivel a Waldorf képzés csak 3 évente indul (most
szeptemberben a következő), így egy hivatásos Waldorf mentorral vettük
fel a kapcsolatot és vele együttműködve alakítjuk ki az óvodai életet.
Miben látod az előnyét a hagyományos óvodai szemlélettel szemben?
-
Nem igazán mondanám azt bármire, hogy ez vagy az jobb. Minden
pedagógia és módszer jó és sok előnye van. Mivel különbözőek vagyunk,
ezért mindenkinek más a megfelelő, mindenki másképp gondolkodik, és ez
így helyes. Természetesen a mi felfogásunk szerint jobb, ezért dolgozunk
ezzel. Előnyt abban látok, hogy a szoros napi-, heti-, havi ritmus
olyan erős keretet és kiszámíthatóságot ad, amely biztonságot tud
nyújtani, jótékony hatással van mind a visszahúzódó, mind a nyugtalan
kisgyermekre. A vegyes csoport kialakítása, mint egy családban, sokat
segít a szocializációban. S ami a legfontosabb számomra, hogy a
pedagógusok megtanulják és megpróbálják megérteni a gyermekekben zajló
lelki folyamatokat, és ennek tudatában fordulnak feléjük ítélkezés
nélkül. Folyamatosan tanulunk a gyerekektől. Folyamatos fejlődésen
megyünk mi is keresztül. Azt tanuljuk meg, hogy minek milyen
következményei lehetnek a gyermekre nézve, és hogy mi neki a jó. Mi az,
amit az életkori adottságai könnyűszerrel befogadnak. Nagyon tetszik,
hogy nem direkt utasításokkal dolgozik, hanem jelzésekkel (ének, vers)
indít egy-egy cselekvést. Nagyon tetszik, hogy a természetben lévő
folyamatok megtapasztalása megértése által próbál dolgozni, mindeközben
hagyja a gyermeket fejlődni, s ehhez sok-sok időt ad. Például a búzát
megőrölik, feldolgozzák, kenyeret, cipót sütnek belőle, segíthetnek
takarítani, mosogatni. Láthatják, miből mi lesz. Nagyon tetszik, hogy
igyekszik, ahol csak lehet, természetes anyagokat használni a
játékszerek, eszközök a környezet tekintetében. Úgy gondolom, ezek mind
az egészséges élethez, a környezetünk szeretetéhez és megóvásához
vezethet. Az is nagyon jó, hogy félkész, alig kidolgozott játékszereket
használ és nagy teret hagy így a gyermeki fantáziának. Hiszen nem a
játékszerek sokasága és kidolgozottsága segít a gyermeknek a játékban
való elmélyülésben, hanem a fantáziája. Egy fadarab vagy egy darab
selyem bármi lehet a kezében (puska, baba, paripa, stb.), ami az ő
gondolatainak épp szükséges. Majdnem minden hónapra esik egy ünnep. Ezek
köré az ünnepek köré épül az összes tevékenység, mese, vers, ének,
játék-, vagy az évszakjelző asztalunk dekorációja, stb., így nem
öncélúan tanulunk valamit, hanem egy nagy egész részeként. S az ünnepben
csúcsosodik ki minden, amit addig készítettünk, végeztünk, „tanultunk”.
Sokan azt mondják, „a gyermeket nem burokban kell nevelni, hanem
megtanítani korán, hogy milyen az élet”. A mi felfogásunk szerint
pedig, ha kiegyensúlyozott, nyugodt, boldog, gyermeket nevelsz, akkor
lesz lelkileg, szellemileg és testileg olyan erős, hogy boldoguljon az
életben. Bármi is éri. Nem akkor, ha terheled idő előtt olyan dolgokkal,
amikre esetleg még nem érett. Bár rettentően képlékeny a gyermeki elme
és befogadó. Ez téveszti meg a szülőket, így gyakran órarend szerinti
beosztása van már óvodás gyermekeiknek. Még sok mindent sorolhatnék, ami
szerintem nagyon jó benne, de nem más pedagógiák ellenében, ezt mindig
hangsúlyozom. Végezetül úgy gondolom, hogy ha a mai rohanó világunkban,
hagyjuk őket megállni, rácsodálkozni, megtapasztalni a dolgokat, sok-sok
időt biztosítva , ez igazán fontos. Hagyjuk őket gyermeknek lenni.
Egyszer valaki – egy Waldorf-pedagógus – azt mondta, hogy ez a módszer
minden kisgyermeknek való és jó, de nem minden felnőttnek. Akinek ez nem
tetszik meg, természetesen annak mást kell választania. Hiszen ha
valamivel nem értünk egyet, nem hiszünk benne, akkor nem is tudunk
megfelelően részt venni benne. Ehhez a pedagógiához kell egyfajta
életfelfogás, másképp gondolkodás, mint minden alternatívához. Itt nem a
mai világ gyorsan és sokat elve, hanem a lassan és alaposan elve
érvényesül. Itt a szülők és az óvoda dolgozói szoros együttműködésben
dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy (időtől és lehetőségtől függően
természetesen eltérő mértékben) segítenek a fenntartásban, az óvodai
élet megszervezésében.
Miért pont Waldorf a panelrengeteg közepén? Mit nyújt a Waldorf a gyerekeknek?
-
Nem a panelrengeteg számít! Sőt, itt még nagyobb szükség lehet egy
ilyen módszerű csoportra, ahol a környezet ellenére igyekszünk mégis
valamit a természetből megismerni. A Waldorf pedagógiai ott üti fel a
fejét, ahol erre igény támad. Itt, ebben a városban, talán pont a
panelrengeteg miatt már 10 évvel ezelőtt megfogalmazódott pár családban,
hogy szeretnének egy ilyen óvodát. Ők egymásra találtak, de a külső
körülmények nem segítettek: kevesen voltak a szülők és nem volt elég
támogatottságuk, hogy véghezvigyék, amit elterveztek. Természetesen az
lenne az ideális, ha egy erdő közepén a természet ölelésében jöhetne
létre ez az óvoda. Ott talán könnyebb is, de a városban ez egyelőre
sajnos nem megoldható. A Waldorf óvoda csak akkor jöhet létre, ha
valahol van egy erős közösség, amely már sokat dolgozott rajta és
megérett a folyamatra. Szellemileg, munkában, összetartásban. Most itt
ebben a városban ez a helyzet. Támogatásként az önkormányzat egy
épületrészt biztosított nekünk. Ezzel a helyzettel és körülményekkel
kell élnünk és dolgoznunk. Kihívás és nagy munka, hogy a környezet és a
nehézségek ellenére mégis megtöltsük a panel épületet a steiner-i
szemlélettel. Azzal dolgozunk, és abból hozzuk ki a legtöbbet, amit
kaptunk, amik a lehetőségeink. Ebben Waldorf mentorunk is megerősített,
aki azt tanácsolta: ne a környezettel foglalkozzunk, hanem a
szellemiséggel, amivel kialakítjuk majd a megfelelő „környezetet”.
Elég sok támadás ért benneteket. Mi az, ami visz mégis előre?
-
Az a hit, hogy ez jó a gyermekeinknek, és a Waldorf szemléletet, az
antropozófiát népszerűsíthetjük. Az visz előre, hogy hiszünk egymásban, a
közös összefogásban és önmagunkban. Hihetetlenül nehéz és nagyon
nagydolog, hogy egy szerveződés, jelen esetben egy alapítvány, egy
szülői csapat képes egy intézményt létrehozni és működtetni. Ezt csak
hihetetlen kitartással és elhivatottsággal, rengeteg tanulással
lehetséges. Amikor egy szervezet, közösség, alapítvány vagy bármilyen
társulás, alternatíva, amely a hétköznapitól valamilyen formában eltér,
mozgolódni kezd, akkor mindig vannak ellenzők, akik nem jó szemmel
nézik, akiknek bizonyos érdekeit sérti, a nyugalmat felzavarja. Sajnos
ez így működik, minden változás rosszat és jót is hoz magával. Ami előre
visz bennünket a jó szándék. Mi csak létrehozni szeretnénk valamit,
amiben hiszünk és igyekszünk nem bántani másokat, még ha a körülmények
és a véletlen egybeesések nem is mindig ezt mutatják. Elindult ez a
folyamat 10 éve és most rajtunk a sor, miénk a lehetőség, hogy
befejezzük. Szeretnénk ezt békésen, megegyezve, kompromisszumokkal
véghezvinni.
Sokan azt gondolják, hogy ez drága,
elit, flancos magánóvoda lesz, amit az átlagember nem engedhet meg
magának, főleg a mai világban. Nekik mit üzennél?
-
Nem magánóvoda, hanem alapítványi. Non-profit szerveződés, amelynek
fenn kell tartania magát. Tehát az állami normatíva mellé a szülők
alapítványi hozzájárulást fizetnek, mert – az államiakkal ellentétben –
más támogatást nem kap. Ezért keresünk folyamatosan támogatókat,
szimpatizánsokat, akiknek lehetőségük és módjuk van segíteni bennünket
bármely módon. Egyik apuka úgy fogalmazott a közelmúltban: ő azért
szeretné, hogy a gyermekei ide járjanak majd, mert itt kap olyan
felfogást, amit ő fontosnak tart. Ha valamit fontosnak tartunk,
igyekszünk megoldani, a pénzt rá előteremteni. A Waldorf intézményekben
világszerte igyekeznek egy szociális alapot létrehozni, amiben van
bizonyos biztonsági tartalék azért, hogy ha egy család, önhibáján kívül,
rossz helyzetbe kerül ,és nem tudja mégsem kifizetni a havi
hozzájárulást, akkor rajtuk segíthessenek . Ezt olyan családok esetében
képzelhető el, akik együttműködnek az óvodával, részt vesznek a napi
életben, fizikailag is segítik, az óvodát magukénak vallják. Azért
gyermeket nem lehetne kitenni az óvodából, mert a szülő fizetésképtelen.
Nálunk egy most induló óvodánál természetesen ez nincs még jelen.
Egyelőre a fennmaradásért küzdünk. Igyekszünk, hogy olyan családok
találjanak ránk, akiknek a társadalmi összefogás és a mások önzetlen
segítése, a jótékonykodás másokért, a közösségért végzett önkéntes munka
is fontos. Így tudunk egymáson is segíteni. De minderről meg lehet
győződni. Ha valakit igazán érdekel, jöjjön el és találkozzon velünk.
Kiket
vártok? Milyen szülőknek, gyerekeknek ajánlanád a Csigadombi Waldorf
Óvodát? Engem, mint óvodaválasztás előtt álló szülőt, mivel nyernél meg
magatoknak?
- Nem megnyernélek, hanem azt
tanácsolnám: ne a különféle véleményekre adj! Amíg nem ismersz valamit,
nem is tudod igazán milyen! Vegyél részt programjainkon, előadásainkon,
gyere el a kéthetente megrendezendő játszóházainkra, vegyél részt nyílt
ünnepeinken, kirándulásainkon és akkor tudunk beszélgetni, ismerkedni.
Bepillantást nyerhetsz a hangulatba, az óvodai élet egy-egy szeletébe,
közösségi életünkbe. Így tapasztalat alapján el tudod dönteni
szeretnétek-e ide járni vagy sem. Ha azt gondolja valaki, hogy így a
gyermek” nem tanul az életre”- amit sokszor hallunk- akkor természetesen
ez nem az az óvoda, amit keres. Bár a mi felfogásunk szerint igenis ez a
módszer is az életre nevel. De attól függetlenül nem ítélném meg, hogy
jó-e vagy sem! Igyekszünk általában nem ítélkezni. Ha azt gondolja,
„itt jó helyen lesz, kap a gyermek elég időt, az én felfogásomhoz közel
áll, bizalommal vagyok az itt lévők iránt, tetszik, amit látok… ” akkor
itt a helye! Ezért bárkit szívesen és szeretettel várunk!
Milyen terveitek vannak a jövőt illetően?
- Biztonságos működés, nyugalom és harmónia. Ez minden vágyunk egyelőre.
Simonné Horváth Ágnes